HTML

MEDDIG MÉG?

2012.10.14. 12:16 RENITENS2

  Már mindennapossá válik,hogy újabb és újabb adófajtákat talál ki 'hőn szeretet kormányunk', hogy toldozgassa-foltozgassa a lyukakat, melyek folyamatosan keletkeznek. Sajnos ebből is látszik,hogy itt semmi más nem folyik,mint rögtönzések sorozata és elképzelés nélküli gazdaság politika. Nem tudom,hogy azok, akik Orbán vezérre szavaztak,ma is ugyanúgy megtennék-e. Nem hiszem,hogy a többség így tenne. Sokan meglepődtek a választások végeredményén,azaz,hogy kétharmados többséget szerzett az úgy nevezett 'jobboldal', de ebben semmi meglepő nem lehetett,látva és érezve a 'baloldal' hosszúra nyúlt uralkodását. Azért rakom idézőjelbe a jobboldalt és baloldalt,mert hazánkban egyik sincs. Politikai elit van,akik megmérkőznek a választásokon különböző nevű párt színeiben és hatalomra jutásuk esetén szarnak a népre. Felelősséget semmiért nem vállalnak,sőt ha eltolnak valamit,megsarcolják a népet. A politikai elit mindig is egy nyelvet beszél,mert azonosak az érdekeik. Az egymással vívott  szócsaták a cirkusz része,melyre sajnos nagyon vevő a 'nagyérdemű' választópolgár. Nem tudom mennyi idő telik el,hogy a tisztelt nagyérdemű elzavarja a porondról a bohócokat,akik nem képesek megnevettetni az embereket,de úgy érzem,akkor fog ez megtörténni,ha rájönnek,hogy a bohócok röhögnek rajtuk. 

Szólj hozzá!

MI FOLYIK ITT?

2012.09.23. 10:13 RENITENS2

Ha csak a 10%-a igaz, már szégyellhetnék magukat!

http://nol.hu/belfold/20120922-tobb_mint_kinos  Miután a RENITENS se nem jobb,se nem bal, ezért nem fogad el semmilyen,valamely oldal írányába elkötelezett orgánum cikkét,de ha úgy érzi, hogy egy része valóság közeli,akkor érdemesnek tartja,hogy mások is tudomást szerezzenek róla! Mindenki annyit fogad el belőle,amennyit érez,vagy elméje enged. 

Szólj hozzá!

IMF

2012.09.17. 20:00 RENITENS2

  Igazából Mi Folyik itt? Hát semmi más,minthogy van egy Dagover bácsi, aki szívesen ad hitelt,olyan semmire kellő országoknak,akik szeretnének ugyanolyan nagy lábon élni,mint azok akik ezt megtehetik! De nem önerőből, hanem hitelből és bármi áron. Jó pár ország bedőlt már Dagover bácsinak,aki köszöni jól érzi magát. Az,hogy sehol sem értek el semmit, akik felvették nála a hitelt, nem számít. Mindig vannak nagyra vágyó szegény országok, de hiába a hitel, ha rosszul fektetik be. Nem hiteleket kell felvenni, hanem a bevételt,kell okosan beosztani. Az ország háztartása sem különb a családok háztartásánál. Aki okosan ossza be a bevételt, az hitel nélkül is gazdagodik és a magaura.Aki pedig hitelekből próbálja mindezt, az másokra bízza sorsát. Sajnos a mi megválasztott vezetőink a sokat akar a szarka,de nem bírja a farka stílusban kormányoztak és hitelből-hitelbe vitték az országot. Létrehoztak egy eladósodott országot,majd beléptek az EU-ba, amellyel tönkretették a gazdaságot, majd mostanra eljutottunk oda,hogy létrehozták a diktatórikus demokráciát,ahol még azt is megmondják,melyik lyukunkon vegyük majd a levegőt. S hát amilyen birkanemzet is vagyunk,még hosszú időn keresztül. Most megy a színjáték,mert hát kell a cirkusz a népnek,aztán mégis Dagover bácsi győz,mert hát pénz kell a hatalom megtartásához. Mi meg megint megszívjuk és fizetjük a kamatokat.   

Szólj hozzá!

TE MÉG HISZEL A MESÉBEN?

2012.09.17. 18:46 RENITENS2

  Na persze nem baj, ha hiszel,csak nefelejcs el felnőtt maradni és úgy is gondolkodni. Sajnos választásról- választásra bebizonyosodik, hogy az emberek jó része beveszi a mesét és még hisz is a mesélőnek. A mesélő pedig látva a gyermeki szintre lesüllyedő választópolgárt, akik csillogószemmel és tátott szájjal figyelik szavait,még színesíti a meséjét,épp úgy, ahogy a hallgatósága szeretné. Aztán mire eljő a választásnapja a polgár nem tesz mást,mint megszavazza a mesélőt és várja,hogy beteljesüljön az a sok szép jó,amelyről az beszélt. Ám,ahogy múlik az idő, választópolgárunk kezd visszatérni a valóságba és rájönni,hogy megint csúnyán át lett b.....!  Egy régi viccünk is erre példa: A királyfi sétál az erdőbe és találkozik egy kötegrőzsét a hátán cipelő öregasszonnyal. -Jó napot öreganyám!-köszönt illedelmesen. -Nem vagyok én öreganyó,hanem elvarázsolt gyönyörű  királykisasszony!- felelt a rőzsés néne. -Na és hogyan lehet újra gyönyörű királykisasszony? -Hát úgy szól a varázslat,hogyha valaki háromszor magáévá tesz,akkor visszaváltozom. -Háromszor?-gondolkozott a királyfi a feje búbját vakarva,miután látta az öreganyó állapotát,de miután a kíváncsiság erősebb volt,mint az önkontroll, nem sokat teketóriázott és meghajtotta a nénét,míg el nem ájult. Mikor magához tért,ugyan  olyan állapotban látta viszont a nénét,mint előtte. A királyfi felpattant és dúlva-fúlva vonta számon a nénét:- Azt ígérted,hogyha háromszor magamévá teszlek, akkor te leszel gyönyörű királykisasszony! Neked már két királykisasszonynak kellene ezek után lenni! Te hazudtál! Most megöllek! - Nyugi,nyugi királyfi! Hány éves is vagy te? -kérdezte a néne. Huszonhét!- felelte az. - Huszonhét?? És még hiszel a mesékben???   TE MÉG HISZEL A MESÉKBEN?? 

Szólj hozzá!

PARASZT KELL ÉS NEM RABSZOLGA

2012.09.06. 19:00 RENITENS2

   Nap mint nap szembesülünk azzal,hogy kormányunk magasztalja magát és gazdaságunk szekere kimozdult a kátyúból és szinte száguld az Orbáni úton. Hát lehet,hogy így van,de ez az út a szakadék fele vezet. Sajnos a gazdaságunk nem más mint kötéltánc. Egy gyenge szellőcske is a szakadékba küldheti. Ennek egyetlen oka,hogy gazdaságunk nagyobbik szelete a külföld kezébe került és ők döntik el,hogy mikor lehetünk egy kicsit fent és azt is, mikor nézzük a békaülepét. Az egész dolog rákfenéje, hogy a 'rendszerváltás' óta a kapzsiság lett úrrá mindazokon,akiktől az országunk felemelkedését vártuk. Eladtak mindent amit lehetett és megszüntettek mindent, ami konkurencia lehetett a külföld számára. Mindezt pénzért.Sok-sok pénzért. Persze ebből országunk szinte semmit nem látott, mert az a bizonyos emberek zsebét tömte,ami meg maradt, azt meg elherdálta az épp aktuális pártunk és kormányunk. Az Unióba való belépés csak fokozta a zuhanást,bár a propaganda ajnározta és ajnározza,hogy milyen jó dolog is az,de a valóság mára már bebizonyította, hogy  számunkra nincs jövője,mert ez nem előnyünkre van, hanem igencsak hátráltatja hazánkat abban,hogy megerősödjünk. Elérkeztünk oda,hogy rabszolgák lettünk saját hazánkban és alamizsnáért dolgozunk nyugatnak,keletnek. Adókedvezményekkel csalogassuk ide az ilyen-olyan cégeket,akik ennek megszűnte után, el is kotródnak. Sajnos a 'rendszerváltás' óta  kitermelődött politikai pártok, már nem képesek arra,hogy hazánk visszanyerje függetlenségét és felvirágoztassa az országot,mert mindegyikük elkötelezettje valamely gazdasági köröknek, akik pénzelték,pénzelik őket,hogy hatalomra jussanak a választásokon. Persze a választások után búsásan vissza is fizetik mindazt az adófizetők pénzéből. Ezért sem változott és változik semmi az országban, mert az épp hatalmon lévők nem dönthetnek semmilyen gazdasági kérdésben,csak közvetíthetik azok akaratát,akik hatalomra juttatták őket. Ezért is vagyunk ott,ahol vagyunk. Ha igazán rendbe akarnák tenni az ország gazdaságát,akkor először a mezőgazdaság rendbetételével kezdenék,mely mindig is hazánk vezető gazdasági ágazata volt. Ez mindennek az alapja. A mezőgazdaság, mint mindig,most is jelentős számú  munkahelyet teremtene a vidéki ember számára. Emellett ismét fellendülhetne a feldolgozóipar,mely újabb munkahelyek megteremtést tenné lehetővé.  Az 'átkosnak' nevezett világban a  mezőgazdaság és a feldolgozóipar is jó hatásfokkal működött,bár annak célja inkább a szocialista piac,nem utolsósorban Szovjetunió ellátása volt,elég nagy ráfizetéssel. Na most, minden jótékonykodás nélkül,üzleti alapon, húzóágazatai lehetnének az országnak. Ja,hogy ez az UNIÓ nem tetszését váltaná ki, Sőt nem engedné? Miért is? Persze 'hülye azért nem vagyok' ugye! Na kérem,ezért kellettünk mi az EU-nak. Nem szerelem volt ez első látásra,hanem a piacunk kellett. A cél: tönkretenni egy ország gazdaságát, megszerezni a piacait,meggyőzni,hogy nem érdemes sem termelni,sem dolgozni,csak fogyasztani mindazt a szemetet,amit már ők meg sem esznek. Az alacsony bérek, csak a silány,kitudja milyen osztályba sorolandó áruk megvételére futja és ezáltal persze az egészségünk is rámegy előbb-utóbb. Hát igen. Nagy szarban vagyunk kérem.  

Szólj hozzá!

HA ÉN EGYSZER NYUGDÍJAS LESZEK.....

2012.08.29. 20:41 RENITENS2

images_7_1346259123.jpg_234x215

   Elszomorító az a tendencia a világban,hogy a kormányok azzal riogatják az embereket,hogy egyre kevésbé lesz pénz a nyugdíjak kifizetésére. Megoldásként mindig a magánpénztárak vetődnek fel,hogy azzal is csökkentsék az állam terheit. Ez is egy megoldás,de nem váltja ki az államinyugdíj szerepét. Az államnak mindig kötelessége, hogy nyugdíjt folyósítson azoknak az embereknek, akik felett elszállt az idő és már nem képesek munkával megkeresni a mindennapi betevőt. Dehát ezt nem is várhatja el az állam azoktól,akik életük jelentős részét végig dolgozva,megfáradva, életük hátralévő részét, biztonságban és nyugalomban szeretnék leélni. Hát ez  országunkra egyáltalán nem jellemző. Sajnos az üzleti alapú világ megteremti a közönyt és csak addig érdekli az ember,amíg az hasznot hoz a számára. Utána már csak nyűgként gondol rájuk és igyekszik mihamarabb megszabadulni tőlük. Pedig egy ország úgy itéltetik,ahogy az bánik az öregjeivel. Mint mindent, a nyugdíjat is meg kellene reformálni, úgy,hogy Magyarország egyetlen nyugdíjasának se kelljen nélkülöznie és rettegnie a holnaptól és békében és nyugalomban élhessen. Megérdemlik!!! Miként lenne lehetséges?  A megoldása nem bonyolult. Egységesíteni kellene a nyugdíjakat,azaz minden nyugdíjasnak ugyanakkora összeget kézbesítene a postás. Semmi szükség nincs arra ami most folyik,hogy a legkisebb és a legnagyobb nyugdíj között égbekiáltó külömbségek vannak. Az öregség egy állapot amin már változtatni nem lehet. Azok a nyugdíjasok persze ágálnának az új rendszer ellen,akik most élvezik a jelenlegit,lévén várhatóan jóval kevesebbet kapnának,de erre az a válaszom,hogy akik ma nagyon magas nyugdíjban részesülnek, bizonyára nagyon magas jövedelemre is tettek szert, aktív dolgozóként,tehát volt idejük és lehetőségük arra,hogy gondoskodjanak anyagi biztonságukról. Ha nem tették,akkor ne az állambácsitól várják, hogy biztosítsa felelőtlenlenségüket és magas nyugdíjukkal tovább folytassák slendriásságukat. Ez nem az állam kötelessége!  Más a helyzet az alacsony és 'szerény' nyugdíjakkal. Ezekre a laikus azt mondaná,hogy azért olyan kevés a nyugdíja,mert biztos nem dolgozott eleget. Hát felhívnám szives figyelmüket ezeknek,hogy az egyszerű emberek mindig megdolgoznak a napi betevőért, ki így,ki úgy. Vagy fehéren,vagy feketén. De azt,hogy ezt így teszi,vagy tette az nem az ő hibája. Aki dolgozik annak sosem érdeke,hogy feketén dolgozzon,az mindig a foglalkoztató bűne. Ők csalják az adót,mert nekik érdeke. Az,hogy teheti,az meg az államé. A ledolgozott évek után megállapitott nyugdíj nem más,mint bodorság. A kisember csak munkából tud elélni a nyugdíjas évekig és most a jutalma nem más, mint alamizsna. Pedig megérdemelné,hogyha már munkásévei alatt nyögvenyelősen élt,legalább nyugdíjasként ne kelljen szenvednie. Nem kerülne sokkal többe,ha mindenki egységes'normális összegü' nyugdijat kapna,mint a mostani rendszer. Ha egyáltalán többe kerülne! Ha pedig igen, annak előteremtése az állam feladata. 

Szólj hozzá!

ÉLETKÉP - MAGYARORSZÁG

2012.08.27. 20:28 RENITENS2

images_8_1346091358.jpg_275x183

  Szegénység!  Egy kép a mai Magyarországról. Persze nem csak ez van. A baj az,hogy egyáltalán lehetséges. Ma 2012-ben. De miért is?

Szólj hozzá!

DINNYESZÜRET GÉPPISZTOLLYAL - CSÓKAKŐN

2012.08.25. 13:47 RENITENS2

   A frász jött rám,mikor munkámból kifolyólag szembe találtam magam az úton a majd két tucat rendőrrel. Rögtön átvillant az agyamon,hogy a rendőrség szombat, vasárnap,razziázik az utakon, azaz fokozott közúti ellenőrzést tart,amely során a gyermekek biztonságára lesznek figyelemmel. Aztán ahogy jött,úgy el is illant a gondolat,mert a rendőrök vállán lógó géppisztoly valahogy sehogy nem illett a képbe. Bár nem lenne semmi,ha így vigyáznának a porontyaink biztonságára a szervek. Akkor mi történt? Érdeklődő kérdésem süket fülekre talált,így miután tisztába vagyok azzal,hogy fegyveres testületnél parancsok vannak,/amit megb,szni nem célszerű,mert szaporodik /így illedelmesen búcsút vettem és mentem a dolgomra. Azért aggódva töprengtem,hogy mi történhetett,pláne,hogy a faluban is szép számmal,sőt a hegyoldalban is. Csókakőről kifele menet is rendőri ellenőrző pont, de nem foglalkoztak velem a szintén több rendőrből álló ellenőrzőpontnál. Éles elmével rögtön sejtettem,hogy nem bűncselekmény hanem politika van a dologba.  Köztudott,hogy Csókakő igaz magyar falu és hát a gárda is szereti,  a már nem csak váráról híres falucskát,így rögtön a gárda Hősök terei rendezvénye ugrott be. A politika megint félt a gárdától és a rendőrséget küldte lezárni a falucskát,akik persze engedelmesen teljesítették a parancsot és hermetikusan lezárták a piciny falucskát. Csak a hüle nem jött rá,hogy erről van szó,mert ugyebár,ha bűncselekmény történt volna,akkor kifelé nem engedik az embereket,nem pedig befelé. Itt pedig épp erről volt szó. Befelé csak lakcímkártyával lehetett jutni és a buszról is leszállították azokat, akik nem ott laktak. Szóval a politika küldött ki ennyi rendőrt egy turisták által közkedvelt helyre, akik a várat elfoglalták és várták a gárda támadását. Előőrseik a 81-es úton próbálták kiszűrni a lehetséges gárdatagokat és elfogni a galád vezetőiket. Székesfehérvár határánál épp Kummer Ákost kapcsolta le a rendőrség, bár lehet,hogy ügyvédi mivoltjából állt a két rendőrkocsi által közrefogva. Azt hiszem bármi is volt az ok, hogy ennyi rendőrt kivezényeltek a ' műveleti területre', megint egy valag pénzt szórtak ki az ablakon,persze az adófizetők pénzéből. Az embereket újabb és újabb adókkal sarcolják,miközben a beszedett adóforintokat, süket politikai dogmákra pazarolják. Teccenének úgy politizálni,hogy ne kelljen félni a gárdától és senki mástól. Politikamentesen csak annyit: ÍGY LEHET TÖNKRETENNI EGY FALU BÉKÉS, NYUGODT ÉLETÉT. Bár a politikusaink tesznek arra, hogy mit éreznek az ott élő emberek!!!

Szólj hozzá!

MIÉRT? VAJON MIÉRT?

2012.08.21. 20:39 RENITENS2

  Miként lehetséges, hogy bármelyik kormány van hatalmon,mindegyik próbálja elhitetni a világgal,hogy Magyarországon az emberek többsége minimálbérért dolgozik és ebből úgy ahogy meg is él. Röhej.  Sajnos Magyarország a ' fekete pénzek'  hazája. Nyílt titok,hogy az emberek többsége minimálbérért van foglalkoztatva és a többit zsebbe kapja a magyar. Feketén. Adó nuku, tb nuku, stb. A dolgozó nem szól,mert örül.hogy dolgozik. A cég, a vállalkozó, röhög a markába,hogy teheti. Az állam nem tesz semmit. Miért? Vajon miért?  Kinek,kiknek az érdeke mindez? A dolgozónak biztos nem? Miért érné meg neki? Számos hátrányt kell elszenvednie azért,mert minimálbérre van bejelentve. A dolgozónak érdeke,hogy fizetését ne zsebből egészítsék ki,hanem,hogy mindig azt utalják a számlájára amit ténylegesen keres. Az adót a cégnek,vállalkozónak kell fizetnie,nem a dolgozónak. Tehát nem a dolgozó csalja az adót,hanem a munkáltatója. Hogy a munkáltató miért csalhatja az adót?  Miért? Vajon miért? Mert az állam engedi és statisztál hozzá. Miért? Vajon miért? Miért kellett a munkatörvénykönyvet átírni a dolgozó kárára? Miért? Vajon miért?  Miért van szükség életképtelen vállalkozások sokaságára,akik önmaguk is a adócsalók táborát szaporítják. Miért? Vajon miért? Miért kell rabszolgának lenni saját hazájában a magyarnak? Miért kell eladni a dolgos magyar kezet alamizsnáért a nyugatnak? Miért? Vajon miért? Miért kell a magyar államnak a tisztességtelen,adócsaló vállalkozások tömege?  Miért nem szünteti meg ezt a helyzetet és miért nem törekszik a tisztességes gazdaságra és csak a tisztességes gazdasági szereplőkhöz való ragaszkodáshoz? Miért? Vajon miért? / Talán,mert maga sem tisztességes./ Etetnek minket, hogy erre nincs,arra nincs pénz,miközben hagyják,hogy súlyos milliárdok folyjanak ki az állam kasszából,illetve be se kerüljenek oda. Miért? Vajon miért?  Nem jó ez így.

Szólj hozzá!

MI A BAJ? 2.

2012.08.21. 19:40 RENITENS2

  2.  Az emberek hajlamosak azt a nézetüket hangoztatni,hogy nem érdemes a politikával foglalkozni,mert úgyis azt csinálnak amit akarnak. Valami igazság van a dologban,de ez csak féligazság. Most hazánkban körülbelül ez a helyzet. De ez pont azért lehet így,mert közömbösek az emberek a politika iránt. Még azok is, akik elmennek szavazni,mert bár letették voksukat,de hagyják,hogy a politikusok azt tegyenek amit akarnak. A szavazó polgároknak tudomásul kéne venni,hogy voksával nem csak letudta a kötelezőt,hanem a demokrácia adta jogánál fogva, számonkérési joga is van. Sajnos az emberek többsége közömbös és nem él ezzel a jogával és hagyja,hogy a politikusok kényük kedvükre csinálják a sületlenebbnél-sületlenebb törvényeiket,melyeket ide-oda változtatnak. Sőt, nem egyszer visszaélnek a beléjük vetett bizalommal. Ezért is volna fontos, hogy levetkőzzék közömbösségüket és foglalkozzanak és számon kérjenek a mindenkori hatalommal szemben, s csak azt engedjék,amihez a szavazatukat adták. Nem szabad megengedni azt amit  most hatalmát gyakorló úriember mondott a választásokról: - más a választási ígéret és más a valóság. Hát ő már csak tudja, mert eddig mindig megszegte választási ígéretét. De tegyük hozzá, hogy az összes többi,hatalomra került vezetőnk is hasonlóképpen cselekedett. Mert tehette. S ez a mi bűnünk, szavazóké.  Végre ideje a sarkunkra állni és élni a jogainkkal,amíg azt is el nem veszik. 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása